Üdvözlünk a Velencei-tó partján

Ismerd meg közelebbről Európa egyik legmelegebb tavának partján álló villaparkunkat!

A 27 házból álló üdülő komplexum a Velencei-tó legfelkapottabb részén, közvetlenül Velence mellett vár téged, valamint családodat és barátaidat minden évszakban.
A házak szinte közvetlenül a part mentén épültek, így az év bármely kellően meleg napján megmártózhatsz a tó ásványi anyagokban gazdag vízében.

Télen pedig semmi sem tarthat vissza a korcsolyázástól, ha eléggé befagy a tó vize.
Vendégbarát hozzáállásunknak bizonyítéka, hogy bármikor jössz hozzánk az egész villa a tiéd és üdülő társaidé, akiket magaddal hozol…


A Villapark házai

Bemutatjuk a villátokat

Bármikor, akárhányan jöttök hozzánk az évben, mindig az egész ház a tiétek. Az üdülőszomszédok a kerítésen túl maradnak.

Éppen elég távol, éppen elég közel. Minden házunk ugyanazon tervek alapján épült, ezért mindegyikben ugyanazt a felszereltséget és berendezést találod.

Nyolcan, kényelmesen

Minden házban maximum nyolc főt tudunk kényelmesen elhelyezni. De akárhányan is vagytok, a valamivel több mint 90 négyzetméteres ház egésze a rendelkezésetekre áll. Erkéllyel és terasszal.

Teljesen felszerelt konyha

A házban teljesen felszerelt konyha vár rátok. Pont, mintha a saját nyaralótokban lennétek. A mikrót, a mosogatógépet, a hűtőszekrényt és a gáztűzhelyet kívánságotok szerint használhatjátok, ha szeretnétek.

Kikapcsolódás a teraszon

A villa földszintjén találjátok saját, külön bejáratú teraszotokat, ahová kerti asztalt és székeket is biztosítunk. Természetesen grillezésre és sütögetésre is egyaránt lehetőségetek van.

Franciaágyas és emeletes ágyas hálószobák

Házaként kettő erkélyes és franciaágyas szoba várja a megfáradt párokat, valamint kettő emeletes ággyal felszerelt szoba a csapat többi tagját.

Fürdőszobák az emeleten és a földszinten

Minden villában két fürdőszobát alakítottunk ki, hogy akár nyolc fő is kényelmesen használhassa azokat. A földszinten zuhanyszót és toalettet, az emeleten kádat és toalettet találtok a fürdőszobában.

Klíma

A házaink klimatizáltak, térítés ellenéeben


Ingyenes szolgáltatások

WiFi használat

Ingyenesen csatlakozhattok az internetre bármely házban.

Parkolási lehetőség

A villaparkban mindig biztonságban lehet autótok az ingyenes kártyás parkolással.

Mosógép használat

Ha hosszabb időre jönnétek, mosási lehetőséget is biztosítunk számotokra.

Villapark télen és nyáron



Szolgáltatásaink

Kikapcsolódási lehetőségek

A villaparkban számtalan kikapcsolódási lehetőséget találsz akár barátokkal vagy kollégákkal, akár a családoddal érkezel.

Ezeket a szolgáltatásinkat igény esetén biztosítjuk, ezért kérlek előre jelezd ha igénybe vennéd bármelyiket.

Csónak bérlés

Nem véletlenül nevezik a Velencei-tavat “kis Balatonnak”. Ahogy Magyarország legnagyobb tavának, úgy a Velence partjainál elterülő tónak is meg van a maga varázsa. Igaz, villáinkból tökéletes kilátás nyílik a tóra, mégis, a vízről sokkal meghittebb figyelni ahogy a nap lenyugszik a horizonton. Bérelhető csónakjainkkal bejárhatjátok a közeli partszakaszokat és szabadon fedezhetitek fel az egyik legmelegebb […]

Megnézem
Kerékpár kölcsönzés

Ha már csak néhány napot töltötök nálunk, érdemes felfedeznetek a környék nevezetességeit és látványosságait. Nincs is jobb, mint kiszakadni a benzingőz okozta bódulatból, felpattani egy biciklire és szabadon járni a környéket együtt, közösen. Mindeközben tudva: nem csak a környezetnek tesztek jót, de magatoknak is. Amikor nincs ötleteket merre tekerjetek, bátran kérjétek tanácsunkat a recepción. Szívesen […]

Megnézem

Megközelíthetőség
A Velencei-tó legnépszerűbb partszakaszán

A Gólya Villapark közvetlenül Velence mellett, a tó üdülő részének központjában található. A csendes, de a környéken minden fontosabb dologhoz közel épült parkot legegyszerűbben autóval közelíthetitek meg, de vonattal vagy távolsági busszal is könnyedén elérhető.


Ezt Ajánljuk

Foglalás

Kérj tőlünk árajánlatot

Akárhányan jöttök, egy teljes házat biztosítunk számotokra. Épp ezért áraink nem a szobák vagy ágyak számától függenek, hanem egyszerűen attól, hányan szeretnétek jönni. Valamint attól, hogy főszezonban vagy elő- illetve utószezonban érkeztek-e.

Tekintettel árképzésünkre, csináltunk egy egyszerű árajánlatkérőt, ahová csak meg kell adnod hányan és mikor jönnétek. Az árat a rendszer automatikusan kiszámolja nektek. A számítás után lehetőségetek lesz rögtön előfoglalást is kérni.

Kérjük add meg az érkezés és távozás időpontját, a babák (0-4 éves korig ingyenes a szállás számukra), a gyermekek (4- 17 éves korig) és a felnőttek (18 éves kortól) számát! Valamint, ha szeretnétek háziállatot is hozni, akkor azok számát is (1800 Ft/éj/kutyus-cica)!

 

Gólya Villapark foglaltság

Elérhető
Foglalt
Átállás
HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Kíváncsi vagy a teljes árlistánkra?

Ha úgy gondolod, inkább megnéznéd a teljes árlistánkat részletesen, csak kattints az alábbi gombra!

Teljes árlistánk megtekintése

Vendégeink véleménye

Kérdésed van? Írj nekünk!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ajánlatkérés

Az általad megadott paraméterek alapján automatikusan kalkulált ajánlatunk:

  • Érkezés: 2016.01.22.
  • Távozás: 2016.01.22.
  • Közvetlen vízparti:
  • Felnőtt: 0
  • Gyerek (4 - 17,99 év): 0
  • Baba (0 - 3,99év): 0
  • Háziállat: 3

Teljes ár:   számoljuk...

Az itt szereplő összeg egy kalkuláció az általad megadott paraméterek alapjén és nem minősül konkrét ajánlattételnek. A pontos összeg megerősítéséhez kérjük töltsd ki az ajánlatkérő űrlapunkat.

Add le előfoglalásodat most és néhány napon belül felvesszük a kapcsolatot veled, hogy megerősítsük azt.

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.